2018. február 1., csütörtök

Őszi - téli elfogyott és kiszelektált sminktermékek - Újra venném?

Tavaly ősszel láthattátok, hogy óriási elfogyott bejegyzés sorozatot indítottam, és azt gondoltam, hogy mind az 5 rész napvilágot látott, nos a legutolsó, a sminkes részt nem tettem közé. Így azt gondoltam, hogy most a télen elhasznált termékekkel együtt megmutatom Nektek. Remélem nem lesz ez nagyon zavaró. Az őszi termékek között is van pár, amiről szeretnék írni, így gondoltam nem hagyom elveszni ezeket sem. 
Kezdjük is az először az nyáron/ősszel elfogyott sminktermékekkel:


Rimmel Lasting Finish 25h alapozó 200 Soft Beige: - A kedvenc alapozóm, nagyon sokszor írtam már róla nektek, kedvencek között és tesztet is. A lényeg, hogy most is van belőle két tubussal, igyekszem a kupon-napokon több tubussal is beszerezni belőlük. A tesztet ide kattintva olvashatjátok.
Avon Flawless púderalapozó - Cream: - nem szerettem túlságosan, illetve, szerettem, de nem az egész arcomra használtam mert úgy nagyon nehéz volt tőle a bőröm, így arra használtam, hogy ha mentem valahova, és tudtam, hogy szükségem lesz a korrigálásra akkor ezt dobtam be a táskámba. Az orrom melletti kipirosodásra, az államon megkopott alapozás kiegészítésére tökéletes volt, és nem kellett hozzá porpúder a fixáláshoz, viszont ehhez elég drága termék. Ha jó árban hozzá jutok, akkor biztosan megrendelem még, de teljes áron nem vásárolnám meg. 


Avon Ideal Flawless korrektor - fair: - Borzasztó rég írtam már erről a korrektorról, és az igazság az, hogy miután egy alkalomnyi mennyiség maradt benne, valamiért tartogattam, de most azzal a mennyiséggel együtt mutatom meg Nektek, hiszen valószínűleg már nem jó a termék. Lényeg a lényeg itt egy régebbi teszt róla. Azóta a csomagolás megváltozott már és Avon Mark. néven fut. Rengeteg korrektorom van, ha ezek elfogynak valószínűleg újra vásárolom majd. 
Anew Vital sminkbázis: - Nagyon szerettem, bármikor újra venném. Nagyon hasonlít a Maybelline Baby Skin termékéhez, csak az állagukban van minimális eltérés, de ugyanolyan hatásosak. A tesztet ide kattintva láthatjátok. Biztosan újra venném még.
Catrice Camouglage krém korrektor - 020 Light Beige: - Szerintem nem kell bemutatnom a terméket. Beállok a sorba, nekem is a kedvencek kedvence ez a korrektor. Jól fed, építhető, nem ül be a ráncokba. Egyszóval tökéletes. 


Avon SuperSHOCK szempillaspirál: - Örök kedvenc, már nem is tudom hányadik alkalommal rendeltem újra. Nem maszatolódik, szépen íveli a pillákat. Nagyon nagyon szeretem, így biztosan újra rendelem még. 
Catrice  WaterProof Top Coat spirál: - Talán ez a neve, de ha a neve nem is a funkciója mindenképpen. Nem szerettem, a szépen ívelt pillákat tönkre tette, és csomóssá változtatta a már felvitt spirált. Nem venném újra, bár azt hiszem, hogy nem is kapható már.
S-he szemöldökformázó gél: - Többször is újra vettem már, szépen fixál, ott tartja a helyén a szálakat. Nem maszatolódik, és természetes hatást ad az elkészített szemöldöknek. Biztosan újra veszem még. 


Color Trend szájfény - Clear: - Talán ha kétszer használtam. Ragadt, tapadt, rossz íze volt. Sűrű állaga miatt nem lehetett szépen eldolgozni, rúzsra felapplikálva pedig borzalmas volt. Soha nem rendelném újra. 
No name rúzsok: - Egyiknek sem tudom a márkáját, a színükbe szerettem bele, de egyik sem nyújtott túl sok jót, azon kívül, hogy szétszárították az ajkaimat. Viszont a barnás árnyalat szinte levakarhatatlan volt. Ne tévesszen meg benneteket, nem használtam el ennyit belőle egyszer letört egy jókora darab a termékből, és így ennyi maradt a tesztelésre, és a nem használásra. Mindegy is. Nem venném újra őket.
Avon Glwazer szájfény 24K Pink Gold:Őrült régi kiadás, valamikor szerettem, de az illata megváltozott gondolom lejárt a szavija, így búcsúzom tőle. Jó volt, de ma már nem szeretem a szájfényeket túlságosan, így biztosan nem rendelném újra, bár nem is kapható már ha jól tudom.


Coca-Cola ajakápoló: - Egy merő gyűlölet amit érzek a termék iránt. Az illata jó viszont semmi más. Ragad, csúszik, nem hidratál, és nekem az ajkaim körüli részen kisebb pattanások alakultak ki, így kuka! Nem venném újra.
Yves Rocher ajakápoló: - Nagyon szeretem az Yves Rocher ajakápolóit. Többet is elhasználtam már belőlük. Ez a vaníliás nagyon jó volt, az illata is az állaga is, és jól hidratált. A márka ajakápolóiról itt olvashattok bővebben. Biztosan újra fogom még venni.

Folytatásul pedig amiket télen használtam el:

Az előző év végén szelektáltam a sminkcuccaim között, így ezek között olyanok is vannak, amelyeket nem elhasználtam, hanem már muszáj voltam kidobni, elajándékozni.


L'oreal True Match alapozó 2C/2R: - A tavalyi év felfedezése volt nálam ez az alapozó azóta már többször is újra vettem, és imádom. Nem ragozom tovább itt a bejegyzés, és biztosan újra veszem még.
Yves Rocher Zéro Défaut nyom nélküli alapozó - Beige 200: - Mostanában vásároltam újra ezt az alapozót, nagyon szerettem. Tökéletesen fed, és nagyon könnyen eldolgozható. A tesztet ide kattintva találjátok, ha még nem találkoztatok vele, én ajánlom, hogy próbáljátok ki.
Yves Rocher Ragyogó fiatalság alapozó - Rosé 200: - Ezt az alapozót is szerettem, de a nyom nélkülit sokkal jobban. Ez is nagyon jól eldolgozható, és szépen fed, nem nehezíti el a bőrt. Erről is írtam már nektek itt olvashatjátok.
Avon NutraEffects BB krém - light: - Szerettem ez a BB krémet. Nagy meglepetést okozott, mert BB krém voltához képest nagyon szépen fedett. Tökéletes volt azokra a napokra mikor csak úgy szerettem volna valamit az arcomra, de mégsem full sminket. Biztosan újra veszem még. Tesztet itt olvashattok róla.
Rimmel Lasting Finish 25h alapozó - 200 Soft Beige: - Nem szaporítanám tovább a szót már az előbbiekben olvashattatok róla, elég gyorsan fogynak nálam ezek a Rimmel alapozók.


Catrice porpúder: - Ez volt az első porpúder az életemben, először féltem tőle, de aztán nagyon jóba lettünk, azóta már az Avon ilyen termékét is megrendeltem, és azt is nagyon szeretem. Ez a termék egész sokáig tartott, és tényleg nagyon szerettem. Az Avon-os mellett az ár miatt döntöttem, mert akciós volt, és így jobban megérte mint ez. Mindegy szemig elhasználtam.
Essence Colour Arts szemhéjalapozó: - Annyira hülye vagyok, annyira szerettem ezt a terméket, hogy amikor kiárusították többet is beszereztem, ez volt az utolsó tubus belőle, és csak ritkán nyúltam utána. Az eredmény az lett, hogy jó 1/4 részét ki kellett dobnom, mert már megromlott. Ezt bármikor újra venném, de sajnos már nem lehet kapni.
Catrice Prime and Fine szemhéjalapozó: - Kettő volt belőle, az egyiket már egy jó éve kidobtam, a másikra most került sor. Az elsőt kibontottam és beszáradt. Ez a darab pedig kibontás nélkül is beszáradt. Lényegtelen nem szerettem. Nem is venném újra. 
S-he szemöldökformázó gél: - Na erről nem sem írnék többet, fent olvashattátok, hogy mennyire szeretem.
Avon sminkfixáló spray: Nagyon szerettem, azóta már újra rendeltem. Nekem segít fixálni, és tartósabbá tenni a sminkemet. Újra fogom még venni biztosan.
Rimmel sminkalap: - Elég sok Rimmel sminkalapozót kipróbáltam már, de eddig ez vált be a leginkább. Nincs olyan jó mint a Baby Skin, vagy a fent említett Anew krém, de hétköznapokra tökéletes. Biztosan újra fogom még vásárolni.
Essence Stay korrektor - 10: - Szerettem ezt a korrektort, de miután sorra próbáltam ki jobbnál jobbakat, így váltottam, és már nem is értem mit szerettem benne annyira. Nem venném újra.


A képen látható termékeket nem sorolnám fel egytől egyig, a lényeg, hogy mind szortírozásra került, mert borzalmasak. Amit kiemelnék, az az Essence Lash Mania szempillaspirál mert ebből ez volt a második tubus, az elsővel semmi gond nem volt, a második szörnyű volt. Egyiket sem venném újra, na jó talán a Lancome spirálja nem volt annyira szörnyű, de nem ér annyit amennyibe kerül. A ceruzák részben Avon-osak a kék-fekete valami no name, de ezeket szinte sosem használtam mert tényleg ezek a termékek rémálmaimban se jelenjenek meg újra, tehát nem venném újra egyiket sem.


Két Balea ajakbalzsamnak is távoznia kellett, mind a két termék, ragacsos volt, és semmilyen hatást nem értem el velük, nem ártottak, de nem is használtak. Nem venném újra őket.


Egyetlen palettától váltam meg, egy ősrégi Avon-os szerzeményem volt, krémes festékek voltak benne, egy ideig nagyon jól működtek alapként, aztán beszáradtak, így búcsút kellett vennünk. Egyébként újra venném, és egyesével már vettem is Avon krémes szemhéjfestékeket.


A két szélen található Essence mini szájfényeket szerettem, de már ősrégiek, így a kukába landoltak. 
A Lovely Extra Lasting folyékony ajakrúzsát nagyon szerettem, tesztet is találtok róla itt, egyetlen dologért nem vettem még újra, azért mert rengeteg Avon-os ajakterméket próbáltam ki mostanában, és nem akarom halmozni őket. 
A Catrice, a mellette lévő Avonos rúzsok elfogytak. A NYC rúzsokat évek óta tartogatom, de igazából csak egy színt használtam belőle, egy nude árnyalatot. Sajnos mivel régiek a másik két szín hiába érintetlen nem tudom alapos fertőtlenítés után sem odaadni senkinek. A mellette lévő három rúzs közül mindegyiket egyetlen egyszer használtam csak, mert borzasztóan állnak ezek  színek, így ezeket fertőtlenítés után elajándékozom, mellettük egy Avon Extra Lasting ajakrúzs van, egy régebbi kiadás, és kb. félig használtam el, de már ősrégi így megválok tőle. A mellette lévő szájfény nem volt jó színben sem, és minőségben sem. A három Ebay-es folyékony ajakrúzsokat egy ideig szerettem, aztán kiábrándultam belőlük, ezek is egész régiek már így kidobásra ítéltem őket.

Ezeket a termékeket sikerült kiszelektálni, és elhasználni. Remélem nem zavaró nagyon, hogy két bejegyzést összevontam. 

Van valami a termékek közül amit szerettek, és használtok? 

Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindennapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!

1 megjegyzés: