2017. május 18., csütörtök

Joy-napi szerzemények, könyvek, ebay

A tavaszi Joy-napokra egyáltalán nem készültem, aztán utolsó pillanatban mégis megvettem az újságot, és vettem pár dolgot. Gondoltam megmutatom Nektek. Ebay-ről is érkezett pár dolog, és két könyv is bekerült a mostani szerzemények közé.


Kezdjük is a könyveket, az első könyvet tombolán nyertem, de már régóta megszerettem volna vásárolni, hiszen az író eddig megjelent összes könyvének tulajdonosa vagyok, így már csak ez hiányzott a palettából, és a szerencse mellém állt, így már teljes a készlet. Egyébként, ha jól tudom olyan 4-4500 ft-ba kerül teljes áron.


A másik könyv, nem is igazán az enyém, sőt egyáltalán nem az enyém, hanem anya kapta tőlem Anyák napjára, de gondoltam gyorsan megmutatom, ez egy gasztroregény talán így tudnám legjobban definiálni, gyönyörű történetek, gyönyörű illusztráció, egy különleges utazás a gasztronómia világában. 


Ebay-ről is érkezett pár kincs, az első a nagy népszerűségnek örvendő szilikon alapozó szivacs, amivel még nem sikerült megbarátkoznom, egyénként olyan 300 ft körüli áron rendeltem, aztán egy ecsetmosó tojást is rendeltem, ami szintén pár száz forintba  került, vele egészen jól összehaverkodtunk, és végül egy körömnyomda, ami szintén pár százas ajánlat volt, de talán még annyit sem ért, elég gagyi, így folytatom a körömnyomda utáni kutakodást, ha van valami jó ötletetek akkor ne tartsátok magatokban.


A JOY-napok első napján a Rossmann-ban váltottam be egy kupont, mégpedig egy Rimmel -50%-os kupont, a kedvenc alapozómat vásároltam meg  ami a Rimmel Lasting Finish 25h alapozója 200 Soft Beige árnyalatban, és teljes áron 2.499 ft-ba került volna, egy  Stay Matte alapozót ami teljesen indulat vásárlás volt hiszen, a BB krémét már használtam valamikor és szerettem, így gondoltam kipróbálom az alapozót is, ez is a 200 Soft Beige árnyalat, ez teljes áron 1.799 ft-ért vásárolható meg, és végre ráakadtam a kedvenc szemöldökkészítő szettemre, ami a Brow This Way 03 Dark Brown árnyalat, és ez teljes áron 1.299 ft a drogériákban. 


A DM-ben folytattam szombaton a kalandozásaimat, itt több sminkterméket is beszereztem. Az első egy Alverde paletta a 050-es árnyalatban, amit egy -50%-os kuponnal vásároltam meg 750 ft-ért. Aztán még két alapozó is velem jött, az egyik egy L'oreal True Match alapozó a 2.R/2.C árnyalatban, láthattátok, hogy Glamour-napokon is beszereztem egyet ám az árnyalat sötétebb így csak akkor jó ha önbarnítózok egyébként elég sötét. Ez 4.199 ft helyett 2.100 ft-ba került. A Max Factor-tól is választottam egy alapozót, ami a Miracle Match 65 Rose Beige árnyalata és 3.899 ft helyett került 1.950 ft-ba, és ahh azóta ez a kedvencem, teszt hamarosan, ebben a pár napban már nagyon jól összebarátkoztunk. Aztán ami a kedvencem az egész vásárlásban az a Maybelline The Blushed Nudes paletta amit nem akartam meg vásárolni, de ez egy kihagyhatatlan ajánlat volt, ugyan is a paletta az eredeti 4.699 ft-os árról 1.899 ft-ra le volt akciózva, és ebből még lejött a -50% így egészen pontosan 950 ft-ért sikerült megvennem ezt a palettát, aminek a tesója nekem már meg van, bevált, és hű társam. A háttérben látható nesszeszert pedig ajándékba kaptam 2.999 ft feletti L'oreal termék vásárlása miatt. 



Hajápolás terén vásároltam két sampont és hozzájuk illő balzsamot, -én nem tudom miért mániám ez, a azonos sampon és balzsam használat- az első szett az Elseve Extraordinary Oil tápláló sampon és balzsam amire -50%-os kuponom volt DM applikációval, és így e két termék összesen került 799 ft-ba ha jól emlékszem, a másik pedig a Schauma Nature Moments sampon és balzsam, amit kiváncsian várok, hogy milyen lesz, ha jól tudom ez egy újdonság a márka kínálatában, mindenképpen megemlítem még kedvencekben, vagy anti kedvencekben. A két termék -50%-os kuponnal 599 ft-ba került összesen. 

A kedvenc Himalaya Herbals fogkrémemre is volt -25% így ebből is vásároltam egyet, a teljes ára azt hiszem 899 ft.

Szintén DM applikáció segítségével vásároltuk meg -50% kedvezménnyel kedvenc hajfestékeinket anyával, így a kettő került 1.699 ft-ba.


A Taft termékekre is -50% volt így 4 hajlakk jött velünk haza, bár többször is írtam, hogy nem a kedvenceim, de valahogy mindig hozzájuk térek vissza, azt hiszem így darabja 450 ft-ba került, illetve a kedvenc hajformázómat is megvásároltuk, a teljes ára ha jól emlékszem 799 ft így 400 ft-ért sikerült egy újabb dobozra szert tenni.


Igen-Igen látszik, hogy anyukámmal vásároltam, így több Balea tusfürdő is jött velünk ezeknek mindenféle kedvezmény nélkül 249 ft darabja. (Az új limitált kiadásúakat érdemes megszaglászni!)


A Glamour-napokon bemutatott és azóta is rajongott Alverde vadrózsa arcápoló olajat is megvettem ez teljes áron 1.099 ft-ba került. Apának vettünk egy Alverde testápolót, ami nem tudom miért került a képre, mert neki vettünk még jó pár dolgot, azokról meg nem akartam írni, és erről sem, de mindegy, már ha itt van legalább szót ejtek róla, 1000 ft alatt volt ha jól emlékszem, és nagyon tetszik apának használat közben is. A Pampers-től választottam szokás szerint popsitörlőt sminklemosáshoz, ez a dupla csomag 899 ft-ba került kedvezmény nélkül, valamint egy nedves toalettpapír utántöltőt is vettünk 3-400 ft körül van ez a termék is. Illetve egy mini hajlakkot is vettem a táskámba, ez a Balea hajlakkja, ami 3-400 ft-ba került.


Szintén DM applikációs kuponnal vettem meg ezt a L'oreal Pure Clay maszkot, amit még nem próbáltam ki csak egyszer, így a teszt még várat magára, de azt hiszem, jóban leszünk. Egyébként így 1.499 ft-ba került. 

Remélem nem lett túl összevissza ez a bejegyzés, és mindent leírtam, amit szerettem volna. 
Egy dolog kimaradt, az Alverde vadrózsa arcápoló olajáról ide kattintva olvashattok egy bejegyzést.

Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindenapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése