2017. március 9., csütörtök

Lash Sensational szempillaspirál #maybelline


A második-harmadik spirált használom el a Maybelline már klasszikusnak számító Lash Sensational spiráljából. Megmondom őszintén, sokáig gondolkoztam hogy megírjam-e ezt a tesztet, mert azt gondolom, hogy mindenki ismeri, és a legtöbb Lash Sensational tulajdonos szereti is az említett terméket, de végül úgy döntöttem, hogy megosztom veletek a tapasztalataimat.


A csomagolása nagyon tetszik, szerintem igazán nőies lett ezzel a ezüstös lilás-fekete összképpel. Jól zárható, nem kell félni, hogy esetleg kiszárad. 


A keféje egy speciális szilikon legyező kefe, ami nekem borzalmasan tetszik, szépen ellehet érni vele a belső szemzúgban lévő szempillákat is. Szépen ível, és nem tapasztja össze a pillákat, dúsabb lesz tőle a hatás, még az én eredetileg nem túl sűrű szempilláimon is. Mély fekete színe van, ami teljesen befedi a pillákat. Már egy rétegben is szép pillákat varázsol, de nekem akkor az igazi ha két rétegben viszem fel.


Nem pereg le a napfolyamán, nem maszatolódik, egyetlen hátránya, hogy baromi nehéz nap végén eltávolítani. Nekem nem szárította ki a szempilláimat, nem töredeztek le tőle, kellemes érzés viselni, nem nehezíti el a pillákat, szinte nem is érzem napközben, hogy rajtam van. Egész nap szépen tartja a szempillák ívét. Felvitel után gyorsan szárad, nem kenődik sem a szemhéjra, sem az alsó szempillatövek alá.
Ami külön pozitívum, hogy nem csomósodik hamar a termék már mint magában a tubusban, így szinte minden terméket ellehet használni belőle az utolsó cseppig. 

A lent látható képeken először is a natúr pilláimat láthatjátok a többi képen pedig szilveszteri sminkemet láthatjátok ahol ezt a spirált használtam. 




Nektek bevált ez a termék? Melyik a kedvenc spirálotok?

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold a blog facebook oldalát, az oldalsávban, vagy légy a rendszeres olvasóm. :) Köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése