2017. március 12., vasárnap

Gerovital Plant arckrém bőrhibákra

Nem is emlékszem már, hogy mikor vettem ezt a krémet, azóta ott lapult a fiókom mélyén, és most, hogy borzasztó állapotok uralkodtak az arcbőröm terén eszembe jutott, hogy talán ez a krém segíthetne. Nagy reményeket fűztem hozzá, nos lássuk, hogy bevált-e.


A csomagolása semmi extra, egyszerű, letisztult, jól záródó kupakkal, és erős anyagú tubussal. 


Az első használat után semmi különöset nem éreztem, úgy gondoltam ez is annyit ér, mint a többi amivel eddig próbálkoztam. De nem adtam fel, és kipróbáltam még reggel és este is, és milyen jól tettem, hogy nem hagytam annyiba a dolgomat. A bőrhibáimat tökéletesen eltüntette, és nagyon puha, hidratált lett tőle a bőröm, a legszárazabb részeken is nagyon jól tette a dolgát, mostanra elértem azt az állapotot, hogy nincs semmilyen száraz folt az arcbőrömön, és a tél/hideg okozta piros területek is eltűntek. 


A leírásban olvastam, hogy mind ez a gyümölcssavaknak köszönhető, mely eltávolítja az elhalt sejteket, és az antioxidáns havasi gyopár kivonat pedig segít minél tovább tartani, a folthalványító hatást. Tényleg úgy érzem, hogy megújította a bőrömet, nagyon élvezem most, hogy rendben van az arcbőröm, és már keresem az utánpótlást, mert azt hiszem megtaláltam AZ! arckrémemet, és nagyon remélem, hogy még forgalmazzák.


Ami fontos, hogy feltüntették rajta, hogy csak tavaszi/őszi időszakban ajánlott az alkalmazása és érdemes hozzá valamilyen fényvédőt használni. 


A krém sűrű állagú, de könnyen eloszlatható, és hamar beszívódik, én sminkalapként is használom, és tökéletesen megállja a helyét. Reggel, este használom, február eleje óta, egy borsószemnyi elég belőle, így igazán gazdaságos, még félig van.

Maximálisan elégedett vagyok a termékkel, és a fejem verem a falba, hogy eddig nem használtam. Aki küzd bőrhibákkal, és szeretne otthoni környezetben nagyon jó eredményt elérni, annak kötelező ez a termék. 

Most úgy láttam, hogy március végéig -50%-al vásárolhatóak a Gerovital termékek a DM üzleteiben, szóval hamarosan ellátogatok a DM-be és addig is reménykedek, hogy lesz még ebből a termékből. :)

Ti próbáltátok már ezt a terméket? Mi a véleményetek magáról a márkáról? Van kedvenc terméketek tőlük?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése