2016. november 3., csütörtök

Makeup Revolutin Fortune Favours the Brave paletta

Sziasztok!

Még augusztus végén vagy szeptember elején rendeltem a Pink Pandától egy csomagot, és ennek a csomagnak a legékesebb darabját szeretném Nektek ma bemutatni. Egy olyan palettát, amely véleményem szerint minden lány álom palettája lehet, azt gondolom, hogy egy ilyen palettára mindenkinek szüksége van, aki a smink szerelmese. Ennyit előljáróban, és akkor nézzük egy kicsit részletesebben. :)


Amit érdemes tudni a palettáról, hogy sok helyen BBB palettaként olvashattok róla, hiszen a Makeup Revolution a British Beauty Blogger közreműködésével alkotta meg ezt a csodát.


Már maga a paletta csomagolása is nagyon szép, bár kicsit sajnálom, hogy így karcosan érkezett, de még így is egy gyönyörű aranyszínű matt csomaglásban kaptam meg a terméket. 


A papírdoboz hátulján megtalálhatóak a színek, ami elsőre kissé meghökkentett, mert nem erre számítottam, és reméltem, hogy ezek a kis minták csalnak, és bejött, mert ezek a színek egyáltalán nem hasonlítanak a palettában található színekre. 


Maga a paletta nagyon masszív. Óriási tükör van benne ami számomra pozitívum. A tökör bármilyen pozícióban megáll, szóval ez még egy plusz pont. Amit észrevettem, és nem biztos, hogy általánosítható, de az én palettámban található tükör nagyon nehezen tisztítható meg szépen csíkmentesre, de ez lehet a színek pigmentáltságának, és csillámosságának köszönhető, bár mindig benne tartom a kis fóliát az árnyalatok neveivel, így valamennyire védve van, de mindegy is, csak gondoltam megemlítem, hátha ti is tapasztalátok ezt ennél a palettánál.


A palettában 30 gyönyörű szín található, elég széles skálán mozognak ezek az árnyalatok. Ez a paletta maga a nőiesség nálam. Ha egyetlen palettát tarthatnék meg ez lenne. (Remélem azért erre sosem kerül sor!) Nagyon sokféle smink készíthető vele, az alkalmitól a hétköznapi sminken keresztül a bulis sminkig, tényleg egy fantasztikus paletta. Mint láthatjátok találhatóak benne barnás, lilás, kékes, feketés, zöldes színek, szóval szinte minden ami szükséges.


Itt láthatjátok az árnyalatok neveit, szertintem nagyon eltalálták őket. Amit még érdemes tudni a palettáról, hogy vannak a palettában égetett színek, amik extra pigmentáltak. Emelett matt, szatén, és csillámos színek tárháza. 


Minden színre elmondható, hogy nagyon pigmentált, bár a csillámos színekkel vigyázni kell, mert kissé peregnek, ezért ha ezekhez a színekhez nyúlok, akkor csak utólag alapozok. a többi színnel semmi problémám nincs. 

Pár színt szeretnék kiemelni, ami kedvenccé vált a használatok során. Az első ilyen a Latte ami valami fantasztikus satírozó szín nekem. A Drama Queen árnyalatot már régóta kerestem, és végre megtaláltam ebben a palettában. A Hope és a Cashmire valami fantasztikus hétköznapi sminkekhez. A Favour és a Pink Diamond pedig tökéletes alkalmi sminkekhez.


Ezek az égetett, csillámos színek.


Illetve még pár swatch a további szerelem színekről.

Hoztam egy sminket is a palettával, és elnézést kérek a képek minőségéért, de sem a fényviszonyok, sem a technika nem a megfelelő volt, de azért remélem a lényeg látszik.


Három színt használtam a palettából, az első amit a belső szemzúgba vittem fel, az a Peachy árnyalat, aztán középre a Favour árnyalat került, és a külső részre pedig a The Revolution került. Az alsó szempillatövekbe pedig Blacqua árnyalatot vittem fel.



Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés, ha így van, kérlek nyomjatok egy like-ot a blog facebook oldalára (az oldalsávban megtehetitek). Köszönöm.

A palettát én a Pink Pandra oldaláról rendeltem ahol általában lekell rá csapni, mert gyakran hiánytermék, és teljes áron 4.790 ft-ba kerül.

Én nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Fantasztikus, gyönyörű, és nélkülözhetetlen.

Puszi :)

3 megjegyzés:

  1. it's very beatiful!^_^
    http://recensioni-acquisti.blogspot.it/

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik ez a paletta, tényleg szuperül kihazsnálhatónak tűnik. Nekem a Flawless van meg, akciósan vettem 2 ezer forintért, és imádom. Ezt is többször láttam már a PinkPnadán leakciózva, barátnőm is így jutott hozzá 3 ezer forintért, ha kövinek akciós lesz, lehet, hogy én is benevezek rá (bár az is lehet, hogy inkább egy Sleek palettát választok helyette :D)
    A kutyus pedig hihetetlenül cuki :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ha lehetőséged van rá, mindenképpen szerezd be, első számú kedvenc nálam. A Sleek paletták is fantasztikusak, ha a kettő közül választasz biztosan szeretni fogod :)
      Köszönöm a tacsi nevében is :)

      Törlés