2016. április 12., kedd

Glamour-napok 2016 tavasz

Sziasztok!

Eltelt, az idei első Glamour hétvége ami idén extra hosszúra sikeredet, a 0. nappal illetve a vasárnapi vásárlási lehetőséggel. Én tulajdonképpen a 0. napon, és a második napon vásároltam, és igyekeztem tartani magam a listámhoz, amit ide kattintva tekinthettek meg. 

Rossmann


Catrice Camouflage folyékony korrektor 1.199 ft -25%

A kívánságlista első terméke volt, hiszen mostanában el fog fogyni szinte az összes folyékony korrektorom, és így gondoltam ezt veszem meg, mert elég sok jót olvastam róla. Első két használaton vagyok túl vele, és már most bátran kijelenthetem, hogy egy nagyon jó termékről van szó.  


Rimmel 25 h Lasting Finish Nude alapozó 200 Soft Beige 1.999 ft -50%

Kíváncsi voltam rá, hogy mi a különbség a fenti termék, illetve a másik általam megvásárolt Rimmel-es alapozó között, úgyhogy erről egy teszt várható. Bár úgy gondoltam, hogy két egyformát választok a sima üveges Lasting Finish-ből de így legalább ezt is tesztelhetem. Reggel kipróbáltam, egyenlőre tetszik. :)


Isana körömlakklemosó 349 ft/db -30 %

Mostanában kipróbáltam két másik fajtát is, az egyik a Balea terméke, a másik pedig a Coop-os amit az előző bejegyzésben említettem, de ezt igazából egyik sem übereli, most már biztosan elég lesz az őszi Glamour-napokig.


Persil Power-Mix caps 1.599 ft -40% 

Szerintem magyarázatra nem szorul, eddig az Ariel hasonló termékét használtam, gondoltam a kedvezmény keretein belül kipróbálom a Persil-t is.


Isana hajlakk 499 ft -30%

Még nem használtam Isana hajlakkot, de gondoltam ezt is kipróbálom, mert ennyiért ha nem jó, akkor sem sajnálom. Egyszer próbáltam ki akkor egész jól működött, egész este tartotta a hajam :)

A listámon szerepelt még egy Garnier micellás víz, valamint egy Jim Jams tapasz, de a micellás vizemet még most bontotta fel nem rég, így nem akartam raktározni, ha elfogy majd megvásárolom sokszor van rá valamilyen kedvezmény. A Jim Jams tapaszból pedig nem volt, így nem vettem helyette másikat, igazából ez sem nagy összeg teljes áron így majd ha látok veszek belőle. De helyette a listámból kimaradt hajlakkot vettem meg valamint a Persilt, szóval azért nagyjából sikerült tartanom magam a listához, illetve ami hozzákerült arra is szükségem volt.

DM


L'oreal Casting Creme Gloss hajfesték 1.699 -50%

Végül is amit szerettem volna kipróbálni a Meggyes csokoládé árnyalatot az már nem volt, és ebből is csak egy darab így elhoztam a szokásost.


Gliss Kur spray balzsamok 1.199 ft/db -50%

Nem ezeket választottam ki itthon, ezeket láttam meg először oldalra kitéve, és ott nem kellett tolakodni, így ezt a kettőt vettem meg. :) Kíváncsi leszek milyenek lesznek, de én még egyik ilyen termékben sem csalódtam.


Garnier Nectra Color hajfesték - Természetes világosszőke 749 ft - erre nem volt kedvezményem

Ezt anyának vettem, ő ezt az árnyalatot szereti nagyon, és ennyiért meg nem hagytam ott, hiszen tulajdonképpen féláron volt.


Nivea Refreshing arclemosó gél 999 ft -50%
Nivea Aqua Snsation arclemosó 1.199 ft -50%

Az első terméket még nem használtam, a másodikból már vagy hármat-négyet elhasználtam, így az tuti jött, főként hogy eleve akciós volt, mert olyan 1.999 ft körül szokott lenni. Most még nem kezdem el használni, mert van kettő amit jelenleg használok, egy Vichy és egy Cuticura.


Maybelline Baby Lips - Pink Punch 899 ft -50%

Már van egy Baby Lipsem és szeretem, de szerettem volna még egy világosabbat, illetve még a sima hidratáló verziót is, de elég sok ajakápolóm van amit használok.


Air Wick illatgyertya 599 ft -25%

Annyira szeretem az Air Wick illatgyertyáit, és mivel a múltkori Nagymama sütije illatú gyertyából még nem sokat használtam el, így most egy más fajtát vettem, ami eleve akciós volt, és még az engedmény is lejött belőle.


Blend-a-med fokrém 599 ft -50%

Ezt a fajta fehérítős fogkrémet még nem próbáltam, gondoltam ennyi pénzért itt az ideje. Nem várok tőle csodát, de remélem azért ér majd annyit mit a többi, mondjuk annak örülnék a legjobban ha benne lehetne a kedvencek között :D


Maybelline Affinimat púder 1999 ft -50%

Az uncsitesómmal vásároltam, és nekem adta a Maybelline kuponját, így vásároltam még egy terméket  a márkától, mostanában púder hiányában vagyok, illetve ez így nem igaz, de amik vannak azokkal nem vagyok teljesen elégedett. Gondoltam féláron teljesen megéri.


Rimmel Lasting Finish alapozó 200 Soft Beige - 2.499 ft -50%

Igen, igen annyit utaltam már rá, és a kívánságlistán is szerepelt, megvettem az utánpótlást az alapozóból, bár valamikor január-február körül fogyott el az előző, de az Yves Rocher alapozóm valamennyire kárpótolt, de most már újra élvezhetem a hatását :) Ráadásul rendkívül kedvező áron.

Aztán szintén DM-ben vásárolt, de kupon nélküli termékeket is megmutatom Nektek, valamint egy van amit tegnap vettem már kupon nélkül.


Gerovital krém bőrhibákra 799 ft

Szóval kupon nélkül volt akciós azt hiszem kb. féláron van, még nem próbáltam ki de gondoltam ennyiért nem hagyom ott. Mindenképpen írok róla tesztet, és remélem kedvenc lesz.


Cuticura Skin+Balance arctisztító 499 ft

Ez is a DM kiárusításos termékei között találtam, már használom pár napja, konkrétan múlt hét szerda óta, de eddig tetszik, mindenképpen találkozhattok még vele a blogon.


Ziaja Sensitive éjszakai krém 699 ft 

Nagyon kíváncsi vagyok erre a termékre, még győzködöm magam, hogy előbb használjam el a Garnieres krémemet, aztán csak ezt. 


Air Wick illatosító - Summer Delight 999 ft

Ma vettem meg, ugyan is a kuponnapok alatt vettem meg az uncsim, és ott nem tetszett aztán mikor hazamentünk és kipróbáltuk élesbe beleszerettem, így ma megvettem, amúgy is szükségem volt egy ilyen termékre, hiszen mindig jól jön, ha van egy a lakásban. Igazából nagyon nem bánom, hogy nem volt rá kupon a 25% nem egy igazán jelentős kedvezmény, de ha van lehetőségetek mindenképpen próbáljátok ki, olyan mint egy nagy nyári fagyi kehely.

JYSK

Voltunk a JYSK-ben is, ahol két terméket vásároltam, és szerintem mind a kettő nagyon jó áron volt, bár ide nem volt semmilyen kuponom, de mind a kettőt akciósan vásároltam meg.


3 db-os natúr szivacsszett - 750 ft

Igazából ezt anyának hoztam de gondoltam megmutatom, egyébként nagyon jónak tűnik mind a három termék, ha esetleg érdekel Titeket akkor megkérdezem milyenek élesben.



Sminktároló - 1.250 ft

Annyira megtetszett, és igazából ebay-en sem olcsóbb és ott még várni is kell rá, így úgy döntöttem, hogy ennyiért nem hagyom ott. Masszív, erős darabnak tűnik, és meglepően sok mindent tudtam bele pakolni.

KIK

Beugrottunk a KIK-be is, ahol igazából csak szét akartam nézni, hátha van valami és volt, bár inkább csak dekor cuccokat vettem.


Alátét - 150 ft -15%

Leginkább a fotózáshoz vettem, már láthattátok az Áprilisi Avon szerzeményes bejegyzésben is, és szerintem ennyit simán megért, ha nem válik be, akkor is valamire csak jó lesz.


Levendulás kávépárna tartó 290 ft -15%

Tulajdonképpen a vattakorongjaimnak vásároltam, annyira megtetszett, és legalább nem kell hetente feltölteni, mint az előzőt.


Fotóalbum 290 ft - 15%

Már rég szerettem volna ilyen albumot venni, tetszik ez a harmonikás megoldás, és ennyiért szinte ajándék volt :)


Függődísz 325 ft -15%

Tulajdonképpen annyira aranyos volt, hogy nem tudtam otthagyni, nem tudtam, hogy hova szeretném, de végül is otthon anya megtalálta az igazi helyét az bejárati ajtón :)

F&F

A TESCO F&F márkától vettem egy sima fekete nadrágot, és egy pink pólót a nadrág 3.490 ft-ba került volna a póló pedig valami 1.990-be és lejött belőle -20%

Ezeket vásároltam a Glamour hétvégén, elég sok minden azért, így hogy visszanézem, de igazából 2 táskába belefért. Remélem Ti is jót Glamour-napoztatok, és megtudtatok venni mindent amit szerettetek volna.

Puszi Nektek! :)


2 megjegyzés:

  1. Szuper dolgokat szereztél be. :)
    A púderről lesz teszt? Nagyon érdekelne, mert lassan elfogy mindegyik púderem és váltani akarok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen mindenképpen csinálok egy tesztet, már használom folyamatosan, a jövőhéten megosztom a tapasztalataimat Veletek! :)

      Törlés