2016. február 2., kedd

Real Extracts - ajakápolók

Sziasztok!

A Mit kaptam karácsonyra bejegyzésemben láthattátok ezt az Extracts ajakápolókból álló csomagocskát, és már azóta használatba vettem őket, gondoltam megírom, mire jutottam velük kapcsolatban.


A csomagolása nagyon tetszik ez a kis zsineg masni nagyon tetszik rajta, olyan natúr csomagolása van.


 A kis csomag négy darab 7 ml-s termék van, természetesen mind különböző. Egy mézes, egy kókuszos, egy vörös áfonyás, és egy mandarinos. A csomagolás mindegyiknél ugyan az, rendesen záródik mind, és elég picikék tehát akár a zsebben is elférnek, bár én utálok zsebben kozmetikumokat tartani, félő hogy még ilyen hidegben is megolvadna, na de nem ez a lényeg hanem hogy elég kompaktak így kis helyen is elférnek.


Nem azt mondom, hogy ennél jobb ajakápolóm még nem volt, de jobb hatással volt az ajkaimra, mint tavaly ilyenkor a Labello tégelyes terméke. Tulajdonképpen már használtam tavaly előtt karácsonykor is ennek a márkának a termékeiből akkor egy tusfürdő testápoló kombót kaptam és azokat nagyon szerettem, azt hiszem mandarinos illatuk volt, és semmivel nem voltak rosszabbak mint akár az Avonos testápolók vagy tusfürdők, de még a Nivea tusfürdőkkel is egy kategóriába sorolhattam volna őket, elég gyorsan el is fogytak, és az illatuk kellemes volt.

Na de visszatérve az ajakbalzsamokhoz az első amit használtam az a mézes volt, és ennek van a legáltalánosabb illata, az állaga sűrű, és felkenve sem nyújt olyan érzést mint ha nem lenne az ajkaimon, tulajdonképpen egy ragacsos érzést hagy maga után, de ez nekem egyáltalán nem zavaró, tényleg a Labello-hoz hasonlítva egy félfokkal kényelmetlenebb a hatása. Egyébként ez a jellemző mind a négy termékre igaz.
 Sokáig megmarad ez az érzés, de a leghidegebb és legsüvítőbb szélben sem száradt az ajkam, ha ez volt rajta, ami szerintem nagyon jó, mert nem kell 3 percenként újra kenni. 



A használata után az ajkaim nagyon puhák lettek, és repedéseket is begyógyította, tehát a célnak megfelelt ápolta az ajkaimat. Az illatoknál inkább az a tipikus ápoló illat dominál, és csak egy-egy picikét lehet felfedezni a kókuszt, vagy éppen a vörös áfonyát. A vörös áfonyás volt a következő áldozatom, és mint láthatjátok, van egy pirosas-rózsaszínes színe de ez az ajkakon egyáltalán nem látszik. Igazából nekem tetszenek a termékek, de az Yves Rocher ajakápolóimat nem érik utol, ha gondoljátok arról is írhatok egy bejegyzést, amiben bemutatom őket. Nem tudom pontosan hogy mennyibe került olyan 1000-1200 ft között lehet valahol, mint említettem én is néztem de már nem emlékszem rá mennyi volt, de nem volt egy drága termék, és ahhoz képest jónak mondható, tényleg az az egy a hátránya, hogy ragad, viszont én éjszakára felszoktam kenni, és akkor reggelre már előkészíti az ajkaimat a rúzsozáshoz, így időt spórolok, mert nem kell sminkelés előtt szórakoznom vele.


Ti ismeritek ezt a márkát, esetleg ezeket a termékeket?
Mi a véleményetek róla?

Puszi Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése